|
2022-09-20 19:00:49, kedd
|
| |
| |
VERSEK AZ ŐSZRŐL - SZEPTEMBER
Mi tagadás, itt van az ősz, a maga színeivel, sajátságos, borongós, hűvös-párás hangulatával, ugyanakkor az aranyló vénasszonyok nyarával is, s legtöbbünket valamiféle szomorkás, melankolikus burokba csomagol. Ne engedjük, hogy ezt tegye velünk, vegyük észre a környezet szépségeit, s hagyjuk ujjongani magunkat a természet csodáján, változatos megújulásán, a színek harmóniáján, a lehulló gesztenyék gyerekkorunkat újra felidéző bujkálásán, ki-kikacsintgatásán a barnuló avar közül. Kell ez a körforgás, s ha kicsit megpróbáljuk levetni, csak egy órára bár, a mindennapi gondok megszürkült köpenyét, s zizegő avar közt újra gesztenyét, s gyönyörűbbnél gyönyörűbb és formásabb, sárgult leveleket gyűjtögetünk gyerekeink társaságában, előbb utóbb, felcsendül bennünk egy belső dal, a természet hárfája, s együtt tudunk örülni kis családunkkal, s megleljük magunkban a belső hang fonalát, a lélek költészetét...
Figyeljük meg, neves és kevésbé ismert költőink őszi hangulatidézését, válasszunk belőlük kedvünkre, s ismertessük meg gyerekeinkkel is, hiszen ezek igazi kincsek, csak sajnos az utóbbi időkben méltatlanul elmegyünk mellettük, nem adunk rá időt magunknak, pedig nagyban segíthet, hogy kiürítsük magunkból a felgyülemlett stresszt és lelki nyomást.
Olvassunk hát verseket, s tanítsunk belőlük gyerekeinknek is, ezáltal növeljük szépérzéküket, bővítjük szókincsüket, s olyan ablakok felé terelgetjük még tiszta lelküket, mely természet-, ember- és szeretetközpontú érzelmek felé tekint...
Versek SZEPTEMBER oltárán
"Szeptember legelső iskolai hónap,
munka a diáknak, meg a tanítónak.
Vissza-vissza tér még egy-egy kedves emlék,
s távolinak látszik, noha most volt nemrég."
(Simon Emil: Hónapok)
Anderkó Péter: SZEPTEMBER
Hűvös az éj, hideg a szél,
halványabb a napsugár.
Ki tudja már a sok gólya,
a sok fecske merre jár?
Elhervadtak a virágok,
sárgulnak a levelek,
A szőlősben szüretelnek
a szorgalmas emberek.
Körtét, almát, szilvát, diót
szedeget a sok gyerek.
Előbújnak a szekrényből
sálak és pulóverek.
Kora reggel már dér fedi
odakinn a földeket,
Elbúcsúzik a fényes nyár,
siratja erdő s berek.
B. Huszta Irén: ŐSZI ALKONY
Harangszó zendül, este van.
Szökőkút adta halk moraj
Kíséri mély magányomat,
S a szeptemberi alkonyat.
Nem várok én már herceget,
Csak annyit, hogy beszélhetek
Gondról - örömről véletek,
Ti varázslatos emberek!
Boldog vagyok, hogy rám tekint
Egy őszi napsugár megint,
Mielőtt végleg eltűnik...
Amott fönn már a hold virít.
Nem mondhatom el - nincs kinek -
Apró, de mély örömömet,
Hogy lelkem zenével tölti meg
Az őszi nap, mely rám nevet.
Csanádi Imre: ŐSZKÖSZÖNTŐ
Szállj, szállj,
ökörnyál,-
jön az ősz,
megy a nyár.
Megy a nyár, a nevetős,
komolykodva jön az ősz,
csillámló derekkel,
sárga levelekkel,
szőlővel, mosolygóval,
fűre koccanó dióval.
Dsida Jenő: BÚCSÚ
A sárga lomb megreszket,
levél hull, jön a dér. -
Ó, minden, ami kedves,
elmúlik, sírba tér.
Az erdőbe a napnak
ernyedt sugara vesz.
Tán a búcsúzó nyárnak
utolsó csókja ez...
Sírni, zokogni tudnék,
érzem - valami tép.
Most, hogy bucsút kell vennünk,
felújul ez a kép:
el kell hagyjalak téged,
s tudom: meghalsz te már!
Te vagy a haló erdő,
én a búcsúzó nyár.
Dsida Jenő: ŐSZ . . . . . 
Mért van, hogy a szívem
Csupa, csupa bánat? -
Siratom halálát
A gyönyörű nyárnak.
Siratom halálát
A hulló levélnek,
Lassú hervadását
A virágos rétnek.
Siratom halálát
Égő forró könnyel...
...Csicsergő madárdal
Tavaszi virággal
Csak mégegyszer jöjj el!
Dsida Jenő: SZEPTEMBER
Pirosodik a vadszőlő-levél.
Most megint régi leveleket olvasok.
Délután hideget fúnak a völgyre
a halaványkék havasok.
A hunytszemű, kisanyás békességet
most újra meglelem,
a békét, melyet úgy megédesít
krizantém-illatával a végső sejtelem.
Ha most jönnél, kezem csak így maradna,
ahogyan itt a térdemen henyél.
S azt mondanám:
Pirosodik a vadszőlő-levél.
"Elment a nap. búcsút int a nyár,
esik a hideg eső,
kabátcibálós az őszi szél,
ám melengeti a lelkem,
hogy itt agy jó barát. "
Erdei Barbara: ŐSZI TÜNDÉREK - Részlet
Szeptember elején a varázslat életre kel,
Sok apró ősz tündér a széllel együtt táncot lejt.
Erejükből adódóan megváltoztatják a tájat,
Átfestik a leveleket, levetkőztetik a fákat...
Fecske Csaba: SZEPTEMBER
az erkélyen a muskátli még virít
ő nem tudhatja amit én igen hogy
ősz van boldogan viseli szirmait
mint bálozó lányok a szép ruhákat
a nap lassacskán mint a szappan elfogy
főpróbája ez már a pusztulásnak
madarak tartják az eget szárnyukon
a korlátra könyökölve bámulom
az utcát életünk zajos színterét
a Bükk borongó erdőit messze kék
talán most utoljára az őszi hegy
a rozsdás lombokat vad szél rázza meg
a meg-megroppanó ágak közt rigó
keresgél szorgalmasan férget magot
aprópénzként gurulnak el a napok
utánuk kapok annyi élní való
lenne de kezemből minden kifolyik
a veszteséget számolni vagyok itt
a madarak hangjukkal vermet ásnak
a csöndbe tőrt vetnek az elmúlásnak
a gazdátlan muskátli még virít
mint első bálozó a szép ruháit
viseli boldogon selymes szirmait
hűtlen szerető a remény csak ámít.
Fekete István: SZEPTEMBER
Őszi hálót szőnek már a pókok,
vizek tükrén vándor csillagok,
bokrok árnyán üresek a fészkek,
mint erdő szélén nyári, kis lakok.
Szőlőhegyen rizling meg a saszla
cukrot szűrnek a napsugárból,
hasadt már a diók szagos héja,
jegenyenyár csúcsán öreg varjú szól.
Levegőben seregélyek járnak,
harkály rikkant, lepke tántorog,
kinyílik a zsúpos présházajtó,
s régi mámort lehel vén garádtorok.
Völgybe ér a délutáni árnyék,
hűvös az est, harmatos a rét,
köd lebeg a patak fényes selymén,
teljes csillagporral tündöklik az ég.
Aztán elvesznek majd mind az utak...
Nem marad más, csak a csend és álom,
mohos tetőkön ásít a kémény,
s halott levél kereng a pókfonálon.
Fésűs Éva: SZEPTEMBERI SZOMORÚSÁG
Valaki titkon oltja a fényt.
Valaki búsan jár a mezőkön,
lankad a mályva, halkul az ének,
valaki oltja a fényt.
Valaki titkon szívja a bort.
Szökik a szesz e pincevilágból,
apad a szívünk, csöpp csodahordó,
valaki szívja a bort.
Valaki titkon törli a színt.
Sárgul a lomb és sápad az arcunk,
ráncosodik már körte az ágon,
valaki törli a színt.
Valaki titkon lopja a dalt.
Vízben a békák mind berekedtek,
hallgat a mély kút, némul a visszhang,
valaki lopja a dalt.
S valami nagyon fáj, ami nincs.
Valaki titkon jár a mezőkön,
érzem a létét, és a szívemben
valami fáj, ami nincs.
Fésüs Éva: ŐSZI DÚDOLÓ
Mit siratsz, te kismadár?
Elrepült a drága nyár.
Búzaszem nem terem
köd szitál a földeken.
Tarka lepke merre jársz?
Véget ért a lenge tánc
Itt az ősz, csendes ősz,
lopva lép a fürge őz.
Béka mondja: kutykurutty!
Kis porontyom, menj, aludj.
Jó gyerek nem brekeg,
téli álom lepte meg.
Garai Gábor: SZEPTEMBER
Régóta érzem én: az évek
ilyentájt indulnak velem,
mikor megérkeznek a tépett
fák s levetkőznek nesztelen.
A nyár csodával volt adósom.
S vakul az ég lencséje már,
nem süti át a hit s a hő sem.
Tűnődöm: se csoda, se nyár.-
Marad az esély, a valódi,
a tettel megteremthető,
amiben meg tudok fogódzni,
mi fölmagzik majd s újra nő.
És megédesedik tevékeny
gyöngeségem, gyümölcs a fán:
int maga-megváltó reményem,
mint nyúlánk, szőke-fürtű lány:
dér angyala int, hogy kövessem:
fény s pára ő kivűl-belül.
Hív, halálnál hűségesebben:
végképp elérhetetlenül.
Gárdonyi Géza: SZEPTEMBER
Elnémult a rigó. Az esteli csöndben
az őszi bogár szomorú prí-prí dala szól már.
A távoli szőlőkben panaszolja szüntelen:
Elmúlt a nyár, a meleg nyár!
Így változik búsra az én hegedűm is:
fejemre az ősz dere, az ősz dere száll.
Gazdagon érik a szőlőm, telve a csűr is,
de prí-prí: odavan a nyár, - a nyár...
1903
G. Ferenczy Hanna: SZEPTEMBER
Oly idegen a rét -
mereng a sombokor.
A gyöngyházszürke ég
gondterhes és komor.
A köd mint lomha pók
nagy hálókat terel.
Vergődve sír a táj
a szél ha rálehel.
A színes nyári kép
elhajtott lap csupán.
- Egészen elfedi
e szürke délután.
Helen Bereg: ŐSZI HANGULAT
Öleld magadhoz nyár
Gyengülő melegét!
Hangtalan jön az ősz.
Tegnap még zöld levél
Nap-nap után érzi,
Mint festi sárgára
Ősz ecsetje, a dér.
Sárga lombkorona
Vöröses színre vált.
Rövid átmenet csupán,
S barnára aszalja
Az őszi elmúlás.
Hangtalan jön az ősz,
Ködfátyolt borít
Reggelente a fákra.
Harmat csillogása
Reszketve esik
Hidegen didergő,
Rongyos lombruhára.
Lassan minden levél
Avarrá csendesül,
Hajdanvolt zöldjét
Emlékképként őrzi
Szem írisze ott belül.
Nyirkos hajnali szél
Elfújja napsugár
Gyengülő melegét.
Öleld magadhoz!
Rejts ruhád alá!
Heltai Jenő: ŐSZ
...Ősz, ősz ne siess!
Ne kergesd el a nyarat,
a meleg fényt, sugarat.
Süss ki még, nyári nap,
simogasd az arcomat,
melengesd a szívemet,
míg az ősz eltemet.
Vidíts még vadvirág,
míg enyém a vad világ.
Tudom én, érzem én,
nem sokáig lesz enyém.
Szürke ég, szürke vég,
be jó volna élni még!
Nem lehet, nem lehet,
sötét árny integet.
Sötét árny, néma váz
bűvöl és babonáz.
Kérdezem, nem felel,
integet csak, menni kell.
Fogy a fény, fogy a nyár,
hideg szél fujdogál,
hideg szél, őszies...
Ősz, ősz ne siess!
Ismeretlen szerző: HOVÁ SIETTEK? (Részlet)
Hova siettek őszi délutánok?
Ti már csak letarolt utakon jártok
Lábaitok avar, hulló falevél
Eső könnyeitek csapkodja a szél
Komoly a léptetek, megfontolt s biztos
Nem vezet máshoz csak az elmúláshoz...
Juhász Ferenc: DÉLNEK HÚZ A FECSKE, DÉLNEK
Délnek húz a fecske, délnek.
Feszítik szárnyuk a szélnek
az őszi vándormadarak.
Kövér rajokban égre kelnek,
az őszi légben énekelek
a lassan szálló ég alatt. 
A fű kiégett, ősz van újra,
s az ember újra megtanulja
becsülni a meleg nyarat.
A ködben úszó völgytorokban
a csorda bőg,, s az ezüst porban
a hegynek fölfelé halad.
Juhász Gyula: SZEPTEMBER ARANYA
Pirkad a lomb, nyaram elmúlt,
Elmúlt epedve nyaram,
A hold bőség-szarujában
Szeptember aranya van.
Ez a nyár volt a legszebb,
Mert legszomorúbb nekem.
Elmúlt. Most eldalolom majd
Szeptember éjjeleken.
Mert ez az én sorsom, üdvöm,
Tűnőben szép a nyaram,
Mikor a holdon, a szőkén,
Szeptember aranya van.
Kassák Lajos: SZEPTEMBERI SUGARAK
Duruzsolj őszi táj, beszélj hozzám szelíden
mintha az anyák és szeretők nyelvén szólnál
pirosra érett almákról, zörgő diókról
a betakarított gyöngyszemű gabonáról
és jaj, a madarakról se feledkezzél meg
akik már fáznak szegények s csak emlékeik
hintáján libegnek ide-oda a szélben.
Ó, micsoda szelek s micsoda illatokat
hurcolnak magukkal a zord városok felé,
hol a munka embere kitárja eléjük
kormos zubbonyát és két mezítelen karját
magasba emeli, áldva e szép hónapot
miközben az új gabonából sült kenyérre
és a kipréselt szöllő szűz levére gondol.
Kányádi Sándor: JÖN AZ ŐSZ
Jön immár az ismerős
Szél lábú deres ősz.
Sepreget, kotorász,
Meg-megáll, lombot ráz.
Lombot ráz, diót ver,
Krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,
S harapja, kurtítja a hosszú napokat.
Kányádi Sándor: MADÁRMARASZTALÓ
Nyári-kék
őszi ég
nézi a
tó vizét;
tó vize
őrzi még
nyári nap
melegét.
Őszi ég,
nyári nap
színarany
sugarak,
ugye még
nem hagy itt,
ugye még
melegít
éltető
sugarad.
És veled
itt marad
bár
egy-két
hetet még,
ha lehet,
halogat.
Őszi ég
messzi kék
útjait
keresőn,
messzi kék
mesziség
hangjait
figyelőn,
ugye még
itt marad
te sok szép
madarad.
Kányádi Sándor: MÉG SÜT A NAP
Még süt a nap, még sütöget,
csak reggelente van hideg,
csak estelente kéldegél
újra és újra föl a szél.
Csak az éjszakák, csak azok
hűvösek, mint a csillagok.
Napközben meleg van , meleg.
Sütkéreznek a verebek.
Duruzsolnak a darazsak.
Napfényben fürdik a patak.
Gúnárok, gácsérok, tojók
élvezik még az úsztatót.
De a reggeli hideget
feledni többé nem lehet,
sem az esték, sem a sötét
éjszakák csillag-hűvösét;
tudják mindezt a levelek,
s a fának búcsút intenek.
Kányádi Sándor: ŐSZELŐ
Fázik a Küküllő
lúdbőrös a háta,
már csak a nap jár el
fürödni a gátra.
Lenn a gát alatt csak
vadrécék, vadludak.
Ők is búcsúzóban:
tiszteletkört úsznak.
Érdeklődnek aztán
föl az őszi égre,
belevesznek lassan
a kék messziségbe.
Reggelenként apró
ködfióka, s pára
kapaszkodik föl a
partmenti fűzfákra.
Ágaskodik a szél:
leveleket olvas.
Fönn a hegyek között
felbődül a szarvas.
Kányádi Sándor: VALAMI KÉSZÜL
Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap, és
úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske.
Még egyelőre
minden a régi, 
bár a szúnyog már
bőrét nem félti,
és a szellő is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csősz ül:
Nézd csak a tájat,
de szépen őszül.
Koncz Zsuzsa: SZEPTEMBER
Szeptember! Ez a bolond nyár tova szállt
Kicsi volt a nagy szünidő, mégsem bánom!
Fejem se fő!
Szeretlek szeptember
Ez a zsibongás kell már
Zengenek a víg folyósok
és szól a csengő
Jöhet nyelvtan, népballadák
történelem, számtan
Háromszázat alszunk és már nyár van!
Szeptember! Jaj az idő úgy tovaszállt
Kicsi volt a nagy szünidő, mégsem bánom!
Fejem se fő!
Szeretlek szeptember
Ez a zsibongás kell már
Zengenek a víg folyósok!
Milyen volt a nyár...
Jöhet nyelvtan, népballadák
történelem, számtan
Háromszázat alszunk és már nyár van!
Szeptember! Jaj az idő úgy tovaszállt
Kicsi volt a nagy szünidő, mégsem bánom!
Fejem se fő!
Szeretlek szeptember
Ez a zsibongás kell már
Zengenek a víg folyósok!
Milyen volt a nyár...
és az első csók, ha az első csók...
Kormos István: SZEPTEMBER
Gyászol három hangyaboly,
cincognak a tücskök,
kék ködnek nézik az eget,
zöld ködnek a füstöt.
Szaladnak a füvekhez,
elszállt a fű délre,
kukoricazászlón lobog
üszög feketéje.
Boglyaszállás fölrepül,
a fák messze úsznak,
tücsökcirr ördögszekéren
panaszol az útnak.
Megadják mind magukat,
sárgöröngyre ülnek,
sírnak-rínak, s kis öklükkel
gyöngykönnyet törülnek.
Kosztolányi Dezső: SZEPTEMBER ELEJÉN
A hosszú, néma, mozdulatlan ősz
aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.
Köröskörül bíbor gyümölcse ég,
s nem várja, hogy a kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég,
fülébe súg, elég volt már, elég,
s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet s a vég.
Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.
Kosztolányi Dezső: SZEPTEMBERI ÁHÍTAT
Szeptemberi reggel, fogj glóriádba,
ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap,
most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya
s szememből az önkívület kicsap,
emelj magadhoz. Föl-föl, még ez egyszer,
halál fölé, a régi romokon,
segíts nekem, szeptember, ne eressz el,
testvéri ősz, forrón-égő rokon.
Én nem dadogtam halvány istenekhez
hideglelős és reszkető imát,
mindig feléd fordultam, mert hideg lesz,
pogány igazság, roppant napvilág.
Méltó vagyok hozzád: nézd, itten állok,
még sok hívő száj büszkén emleget,
vérembe nőnek a termékeny álmok
s nők sem vihognak a hátam megett.
Nem is kívánok egy pincét kiinni,
vagy egy cukrászdát, vendéglőt megenni,
csak az élet örök kincsébe hinni
s a semmiség előtt még újra lenni.
Ki érleled a tőkén a gerezdet,
én pártfogóm és császárom, vezess,
az életem a sors kezébe reszket,
de lelkem és gerincem egyenes.
Uralkodásra a karom erős még,
adj kortyaidból nékem, végtelen
s te aranyozd, aki vagy a dicsőség,
még most se rút, nem-őszülő fejem.
Érett belét mutatja, lásd, a dinnye,
fehér fogától villog vörös inye,
kövér virágba bújik a darázs ma,
a hosszú út után selymes garage-ba,
méztől dagadva megreped a szőlő
s a boldogságtól elnémul a szóló.
Bizony, csodás ország, ahova jöttünk,
mint hogyha a perc szárnyakon osonna,
el-nem múló vendégség van köröttünk,
hosszú ebéd és még hosszabb uzsonna.
Húgom virágokat kötöz a kertbe,
aranytálban mosakszik reggelente
s ha visszatér az erdőn alkonyatkor,
a csillagokról ráhull az aranypor.
Olyan ez éppen, mint gyermekkoromba.
A felnőttek érthetlenül beszélnek
egymás között, minden nesz oly goromba,
estente búgó hangja van a szélnek,
tán megriadt lenn egy sötét falombtól
s a télre, sárra és halálra gondol.
Aztán a délután is furcsa nékem,
hogy a napot árnyékok temetik,
a zongorán, mint hajdan a vidéken,
örvénylik a Sonata pathétique,
bukdácsol a billentyűn tompa búban
az édes elmebeteg, árva Schumann
s mert nem lehet már jobban sírnia,
száján kacag a schizophrénia.
"Nem volt a föld még soha ily csodás,
a fák között mondhatlan suttogás,
a fák fölött szallag, beszegve kancsal
fénnyel, lilába lángoló naranccsal,
az alkonyat csókot hajít a ködnek
és rózsaszín hullámokon fürödnek.
Miféle ország, mondd, e gyermek-ország,
miféle régen elsüllyedt mennyország?"
Jaj, minden oly szép, még a csúnya is,
a fájdalom, a koldusgúnya is,
jaj, hadd mutassam e kis templomot,
mely déli tűzben csöndesen lobog.
Imádkozó lány, száján néma sóhaj,
mint mélyen-alvó, ferde szemgolyóval,
vakok meresztik égre szemüket,
Isten felé fülel egy agg süket.
Vagy nézd az estét, a kormos zavarba
kis műhelyébe dolgozik a varga,
csöpp láng előtt, szegényen és hiába,
mint régi képen, ódon bibliába.
Most az eső zuhog le feketén,
most a sötétbe valami ragyog,
mint bűvös négyszögön a mese-fény,
fekete esőn arany-ablakok.
Künn a vihar, elfáradt, lassu rívás,
benn villanyfénynél őszi takarítás,
a készülődés télre, az ígéret
s az ámulattól szinte égig érek.
A csillagok ma, mondd, miért nagyobbak
s mint a kisikált sárgaréz-edények
a konyha délutánján mért ragyognak?
Mit akar tőlem ez a titkos élet?
Ki nyújtja itt e tiszta kegyeket?
Ki fényesít eget és hegyeket?
Mily pantheizmus játszik egyre vélem,
hogy századok emlékét visszaélem?
Az Orion süvegje mért parázsló?
Miért hogy mindent lanyha pára mos?
Ki tette ezt? Ki volt ez a varázsló?
Miért csodálkozol, csodálatos?
Szép életem, lobogj, lobogj tovább,
cél nélkül, éjen és homályon át.
Állj meg, te óra és dőlj össze, naptár,
te rothadó gondoktól régi magtár.
Ifjúságom zászlói úszva, lassan
röpüljetek az ünnepi magasban.
1935
Kosztolányi Dezső: Szeptember elején
A hosszú, néma, mozdulatlan ősz
aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.
Köröskörül bíbor gyümölcse ég,
s nem várja, hogy a kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég,
fülébe súg, elég volt már, elég,
s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet s a vég.
Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.
Kökény Éva: SZEPTEMBER
Ez a nyár jókedvem nyara volt!
Szívemhez szelíden, zene hangján szólt,
ajkamra tündér-szavakat varázsolt -
lelkemet élmény járta át.
Most szeptember sző árnyat körém.
Még melenget a nap, sugarát ontja -
de vidító virágaim szirmát
süvítő szél úrfi mind lefújja,
nyár szépségeit sorra letarolja.
Már szeptember sző árnyat körém.
Nem lesz madárdal, eltűnnek
a szivárvány-szárnyú pillangók,
nélkülük szomorúbb lesz a világ -
csak a sóvárgás, a felsőbb vágy marad!
Bár szeptember sző árnyat körém.
Most szédülten, szorongva, szelíden kérdem
e szőlőszüretelő, évszakváltó hónapot,
szépséges nyaram, virágözön, madárdal
és pillangók helyett nekem mit adsz?
Szeptember! Számomra mit tartogatsz?
Majtényi Erik: SZÁMTANIRKA
Kockás az irkám:
számtanirka,
felét már sok-sok
szám tarkítja,
másik felét is
mind teleírom,
megférnek szépen a
kockás papíron.
Egyesnek, négyesnek
szilárd a lába,
kettesnek, hármasnak
hajlott a háta,
tátong a nulla,
az ötös: horgas,
perecet árul
sok kis nyolcas.
A nehezének
most nekikezdek,
s ha megtanultam
az egyszeregyet,
mind összeáll a
számsor és oszlop,
osztok és szorzok,
szorzok és osztok.
Mándy Stefánia: GÓLYABÚCSÚZÓ
Ó gyorsan tűnő nappalok,
ó hosszú őszi éjszakák-
hulló fészken magam vagyok,
köszöntsd az egek vándorát.
Elszállt a dal, az év, a nyár,
ki hozza vissza, vissza már!
Egy árva rózsa ring a fán-
elátkozott királylány.
Elfutott sírva a fürge patak,
füvecske búvik kertek alatt,
fújnak a furcsa őszi szelek,
maholnap hosszú útra kelek
Louis Mercier: SZEPTEMBERI CSEND
Szeptember. A nap fényes, tiszta halvány.
Az ősz csak nyári bús emlékezet.
A holt levél békésen csüng a gallyán.
Az ég mint nagy kristálypohár rezeg.
A földnek áldott arca dús erőbe
leheli a teljes, mély életet.
Lenn a folyón látszik az őszi tőke.
Kacéran nézdeli magát a domb,
gazdag szőlőlevéllel telenőve.
Egy kisváros tarkítja a vadont:
vakítva ég az izzó kőtetőzet,
álmos baromfiak bús zaja dong.
Lélek se jár. Ez ideje az ősznek,
künn a mezőn a titkos munka forr,
a szorgalmas sugarak kergetőznek,
s nyomukba édesen csorog a bor.
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
C.F.Meyer: BŐSÉG
Elég, az nem elég! Légy üdvözölve
szép ősz! Gyümölcs terheljen minden ágat!
Némelyiken már roskadásig árad.
Az alma tompa nesszel hull a földre.
Elég, az nem elég! A lomb viháncol!
Leves barack ingerli szomju szádat!
S a szőlőfürt körül részeg darázshad
"elég, az nem elég!" zümmögve táncol.
Elég, az nem elég! Hörpölve térdel
a költő-szellem vágyak kútja mellett,
és nem lehet a szív soha betellett:
elégedetlen mindig az eléggel!
/Ford.: Sárközi György/
Még zöldek a fák és beszédesek a patakok. Még nyári suhogással ringatja
magát az erdő, ha megzendül a szél, de az éjszakák elnémultak, és egymásra
rakják a titkon lehullt sárga leveleket.
Virág is nyílik még az utak mentén a régi kőkeresztek tövében, és gerle is búg,
ha hajnalban szépen felsüt a nap, de az eke már temeti a nyarat, a napraforgó
a földet nézi, és őszi pókhálót lenget a szél a kukorica susogó levelén.
Dúsak és teltek még a tőkék a nevető domboldalon, szüretre kongnak a mámort
érlelő vidám hordók, de az estékben már az őszi bogár sír, s a vén diófák
árnyéka nagyobb, mint amilyen messze ér.
/Fekete István: Szeptember/
Móra Ferenc: A CINEGE CIPŐJE
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.
Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.
Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát 
nagyuraknak varrja.
Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!
Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.
Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.
Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!"
- egyre csak azt hajtja.
Petneki Jenő: ŐSZ
Szállnak, szállnak, peregnek a levelek,
Erdő, mező lakóinak, puha ágyat vetnek.
Petőfi Sándor: ŐSZ ELEJÉN - Részlet
Üres már a fecskefészek
Itt az eszterhéj alatt,
Üres már a gólyafészek
Tetejében a kéménynek...
Vándor népe ott halad...
Petőfi Sándor: SZEPTEMBER VÉGÉN
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
Pilinszky János: ŐSZI VÁZLAT
A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.
Riadtan elszorul szived,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:
távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.
Polgár István: SZEPTEMBERI VENDÉG
Hull az eső. Monoton
kopogását hallgatom.
Vendég kopog, ismerős:
bebocsátást kér az ősz.
Radnóti Miklós: ÉJSZAKA
Alszik a szív, és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő rózsaszemekben a nyár;
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben
Sárhelyi Erika: ŐSZI KÉRDÉS
Mondd, hová rejtsem a még fel-felbukkanó
Nap sugarában rejtőző meleget?
Hová menjek érte, ha elér majd a hó -
hiszen az ősz is oly korán meglepett.
Bőrömről lassan elpereg a nyár minden
íze, illata záporokba fullad,
fogason lóg már kedvenc, napszítta ingem,
s a naptárlapok lábam elé hullnak.
Az augusztusi csillagok hamvait is
rég messze fújta a szeptemberi szél,
csak áltat a fény, az ég kékje is hamis -
léptem az avarban októbert beszél.
Mondd, hová rejtsem hát a nyári éjeket,
a narancsszínben játszó hajnalokat?
Hová tegyem el, míg tavaszra ébredek,
míg majd világom a télből kiszakad?
Szabados István: ELUTAZIK A NYÁR
Felvette már köpenyét a nyár,
elutazik nem jön vissza már.
Néha-néha még, visszainteget,
felhő borítja majd a kék eget.
Lemegy a nap, a kék hegyen túl,
sír az erdő, harmat cseppje hull.
Vágyódik a természet a nap után,
nem marad más csak emlék csupán.
Sárgul a levél, alant az avarba hull,
a sok énekes madár, lassan elcsitul.
Az ősz után, újra eljön majd a tél,
de az új tavasz, száz csodát ígér.
Szepesi Attila: ŐSZI FECSKEHAD
Búcsúznak már, gyűlnek a fecskék, csöpp
ficserészők. Ülnek nagy csapatokban a villanydróton,
hogy tovaszálljanak északi tájról déli vidékre a
tengeren át, hol a kék habokon bucskázik a delfin s
nem látszik csak a zajló hullám, messze a part még.
Messze a pálmás Afrika még, ahol a dzsungel mélyén
szökken a párduc, fönn a falomb közt kandi majom
bújik, s a szavannán lép a zsiráf, a torony-nyakú,
bőg az oroszlán, s legelésznek a holdsarló-agyarú
elefántok. Ott ficseregnek a fecskék majd, ott
bukfenceznek a nap sugarában, a kék levegőben. Most itt
gyűlnek a villanydróton, a lomb-veres őszi ligetben, a
völgyeken át kanyarogva futó kikerics-lila szélben, a
búzamező aranyában, amelyre a tél fenyegetve teríti le
majd suhogó takaróját.
Szirmai Virág: A SZERELEM
Azóta szeretem az őszt. Már nem az elmúlást jelenti, hanem a
kezdetet. Izgalmas felismerésekkel teletűzdelt, átlényegülés kezdetét.
Aranyló napsütésben séta közbeni hallgatni a másik hangját, remegve
figyelni a gondolatfolyamot, s közben beleszeretni a hangba, ami
bármit mond, annyira szép, mert oly sok éven át szomjúhozta a lélek.
Azóta szeretem a fákat. Az erdő zúgását szemerkélő esőben,
alkonyatkor hallgatni a vízesés robaját. Barlangban énekelni könnyel
teli szemmel, mert annyira szép rubintos kedden késő éjjel. Meztelen
lélekkel együtt állni az éjszakában. Megélni fájdalmat, gyönyörűséget,
keserűséget és a méz édességét. Együtt könnyezni, és együtt kacagni
bele a világba szemben a széllel.
Azóta szeretek álmodni. Biztonságban átkarolva. Érezve minden
pillanatban, hogy nem vagyok egyedül. Hogy kincset tartok a karomban
s valaki kincsként őriz engem. Őrzi a kezem, a testem, a lelkem. Ha nem
őrizne, akkor sem mennék el. Soha nem megyek már el.
Azóta szeretem a hajnalt. Amikor dereng a fény és láthatom a kezét,
ahogy simogatva kapaszkodik belém. Jó felébredni, mert folytatni lehet
az álmot ébren is. Azóta a hajnal íze a számban gyönyörű. És szeretem
a könnyeket, mert értem kiáltanak, mert én sírok általuk.
Azóta szeretem a világot. Az embert, a tengert, a vizeket és a
sivatagokat, a hegyeket és a síkságokat. A kék eget és a felhőket, a
nap sugarát és a vihart, esőt és szelet, virágot és a nedves anyaföldet.
Mindent.
S mióta elhagyott, siratom azóta az őszt
Takáts Gyula: SZÜRETI VERS
Szüretelnek, énekelnek,
Láttál-e már ennél szebbet?
Dió, rigó, mogyoró,
Musttal teli kiskancsó.
Sose láttam szebbet!
Akkora fürt, alig bírom,
Egy fürtből lesz akó borom.
Dió, rigó, mogyoró,
Csak úgy nevet a kancsó.
Az sem látott ilyet.
Az öregnek aszú bor jár,
A gyereknek must csordogál.
Dió, rigó, mogyoró,
Szüretelni, jaj, d jó!
Igyunk erre egyet!!!
Tamkó Sirató Károly: SZEPTEMBER
Szilvaszedés... Szőlőszüret!
Kigyúltak a pásztortüzek.
Nyit a tudás Kapuja:
kezdődik az iskola!
Tarbay Ede: SZÁNTÓVETŐ ŐSZI ÉNEKE
Pereg, pereg a nyár vén szilvafaágról,
köd lepi a kazlat, könnyű, fehér sátor.
Fel-felvillan a tűz, száraz rőzse lobban,
seprűárnyék ugrál, táncol a sarokban.
Kora reggel óta üresek a házak,
csak a csetlő-botló gyermekek lármáznak.
Az emberek kinn a hideg földet szántják,
ökrök barna teste leheli a párát.
Ha az eke néha beakad egy kőbe,
megállnak fáradtan percnyi pihenőre.
Nézik, fejük felezz ludak húznak délnek,
gágogásuk hallik, száll az őszi ének.
Föld, föld, föld,
fekete barátom,
őrizd meg a magot,
legyen búza nyáron.
Hó, hó, hó,
felhő könnyű lánya,
földem takaróval
borítsd, fagy ne járja.
Szél, szél, szél,
jégcsap-ujjú vándor,
kerüld el a vetésem
jövet téli táncból.
Nap, nap, nap,
föld, ég arany-anyja,
meleget, életet
lehelj minden magba.
Égnek vetik válluk, ingük szárnyra rebben,
nógatják az ökröt, párás, őszi csendben.
Ténagy Sándor: NYÁRVÉG
Pára gyűl a
domb mögött,
esőfelhő
lődörög,
szürkül
az ég
kékje;
pödörödik a levél,
bokor mögül fürge szél
ugrik
ki a
rétre.
Jaj be kár,
jaj be kár,
búcsúzkodik már a nyár,
egy fűszál
tetején
sír egy katicabogár.
Tóth Árpád: SZEPTEMBERI SZONETT
Szeptember szép szultánja, Ősz, pompás, buja zsarnok,
Már vár a hódoló táj; a zöld és elviselt
Kaftánú bús tuja mind furcsa dervised,
Mind mélyen hajladoz, s halkan imázva mormog.
Sárga selyemben várnak a szép, hervatag ormok,
Rabnők, kiket elgyötresz, s kik engedelmesek;
S te jössz, puhán s pompázón, s gyűrűfényes kezed
Aranyos reflexétől a tiprott fű is csillog.
Ki gőggel és egykedvűn, de fénylőn s mégis áldva
Ölsz meg mindeneket, hervadás padisáhja,
Köszöntelek e szirtről, leghívebb dervised.
Hatalmas úrkezed ereszd vállamra keggyel,
S ha térdre tör hűs súlya, szólj halkan: most eredj el,
S átkos, dús ajándékul az őszi bút vigyed.
Tóth János: MÁR VÉGE A NYÁRNAK
Izzó vörös szív a nap, a reggeli ég tövén
Lüktetése megcsillan a föld harmatos kövén.
Őszi ruhát hullató színes tarka fákon
Kicsi madár didereg, egy hajladozó ágon.
Csöppnyi feje legubbasztva, szárnya összezárva
Reménykedve föl-fölpillant, a nap melegét várja.
S lám az erdő túlsó végén nyújtózik a pirkadat
A sötétség szertefoszlik, híre-hamva sem maradt.
Virágszirmok nyílnak méhek, lepkék szállnak
Utolsó kortyát isszák, az elmúló nyárnak.
Szellők szárnya csípőssé vált, a napsugár gyenge
A nyár virágpor zászlaja mélyen leeresztve.
Mint a hold fogytak el, az izzasztó napok
S királyságuk eljöttét ünneplik a fagyok.
A természet lassan lehunyja szemét, s takaróját várja
Hosszú álma után köszönti majd, a tavasz kis virága
Tóth Juli: FECSKEBÚCSÚ
Tegnap még nyár volt,
ma már itt az ősz.
Keringve, sárgult lombok felett
aranyló, sápadt napsugár lebeg.
S te, búcsú nélkül mentél el!
Kicsi fecskemadár.
VAS ISTVÁN: SZEPTEMBER
Szeptember van, napról-napra fogy a fény,
Gyullad már az alkonyat a tó vizén.
Kék tükrére kétnapos eső után
Kettős ívet épített a szivárvány,
S vetül a tó halkabb hullámaiba
Az a fenti narancsbarna, zöld-lila.
Sötétedő út kanyarog idefenn,
Terászozott szőllők rakott köveken.
Ez az út, a kőfalak, a lenti hab -
Frascatiban sem lehetne latinabb.
De a kihűlt láva-táj, a láng, a méz
Távolabbi, régibb tájakat idéz,
S a hajdani csonka tűzhányó hegyek
S ez az édesség, mely tűzből született ,
A korán kelő hold és a piros ég
Valamely görög szigetre illenék,
A nem csodálnám, ha a forduló után
Szembejönne fehér lepelben egy leány
Amforával a fején. - És már kilép,
De nem fehér peplonban: napszítta kék
Térdigérő karton, rózsaszín kötő,
S nem amforát, csak vizesvödröt vivő.
Keskeny ajkának szemérmes mosolya -
Rómáért, Hellasért sem adnám oda.
Jó, hogy nem Hellasban éltem, jó, hogy most
Itt látom szemét, az enyhén mongolost.
A mélyúton jöhetett: a lösz-agyag
Kecses, kerek lábikráján ott ragadt.
A szőllőkben férfiak és asszonyok,
Útrakelnek teli kádak, puttonyok,
Levetik a tőkék érett terhüket,
Szeptember van, megkezdődött a szüret.
Váci Mihály: ŐSZ
A fecske az égbe nyilalt,
mégis a szívbe hasít.
Az égen a kékszinű dal
könnyű búra tanít.
Zizzen. Valami közeleg,
s valami távolodik.
Szíved a hűs delejek
közt remeg, ingadozik.
Állsz suhogó szárnyak alatt,
szíved a tenyereden.
Sóhajtsz. - Hova állj, ha maradsz?
s ha mégy, milyen fény fele menj?
Várnai Zseni: ŐSZI DAL
A nyár szerelme forró és merész,
de édesebb az őszi napsütés,
a csókja már nem éget,mint a láng
csak simogat,mint egykor jó anyánk,
szívünkre könnyű,enyhe fénye hull...
és mindennap korábban alkonyul,
korábban alkonyul.
Az ősz szerelme,mint a kósza szél,
hol lágy zene,hol vészes szenvedély,
a fény, az árny oly gyorsan változó,
mint életünk,e hullámzó folyó,
még kék az ég,de már is el borul...
és mindennap korábban alkonyul,
korábban alkonyul
Wass Albert: MEGJÖTT AZ ŐSZ
Szeretett anyámnak ajánlom
Ma már igazán itt az ősz. Ugye:
ma nem találsz szívedben nyári dalt?
Az én szívemből minden dal kihalt.
Ma búcsúszóban érkezett az ősz.
Ma búcsúszóval messze ment a párom...
És a szívem ma üres lett nagyon:
deresre sápadt minden, minden álom
.
A hervadásban, itt, mit is keressek:
várjam, amíg a holt avar kihajt?
Mert most igazán itt az ősz. És érzem:
ma a szívemből minden dal kihalt.
Wass Albert: ŐSZI HANGULAT
Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután.
Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket.
Hirdessük, hogy a nyári álom
varázs-intésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér.
Hirdessük, hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet.
Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más:
hogy ezután is lehet élni,
hogy tréfa csak az elmúlás.
A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet.
Weöres Sándor: MARASZTALÓ
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Ne menj, várj még:
mert e tájék
sötétben marad.
Ág nem himbál,
fecske nem száll,
béres nem arat.
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Zelk Zoltán: EZ MÁR AZ ŐSZ
Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.
Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közeleg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.
Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!
S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.
Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! S lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!
Zelk Zoltán: KÖZEL A PERC
Mint az érett szőlőszem, melyet átsüt a nap, olyan ez a szeptemberi dél.
Olyan áttetsző, olyan tömör, olyan befejezett.
A levél, melyet most enged útjára az ág, megáll a levegőben.
Ugyanígy a fölrebbent madár. S az ember is csak áll, hátát a fénylő percnek vetve.
Mert minden súlytalan és minden tündököl...
Zelk Zoltán: NYÁR ÉS TÉL KÖZÖTT
Nyár és tél között úgy vándorol
Október, November,
mint a poros országúton
két szomorú ember.
Kertek, lankák körül jönnek,
mennek havas tájra,
búsan integet utánuk
egy kopár fa ága.
Mint rossz gyerek, a szél őket
sárral megdobálja,
utánuk fut, ruhájukat
s hajukat cibálja.
Nyár mögöttük, tél előttük,
néha meg-megállnak
s búcsút intenek a hervadt,
búslakodó tájnak.
Zelk Zoltán: VARJÚNÓTA
Elmúlt a nyár,
Kár érte, kár.
Sárgul a táj,
Kár érte, kár.
Repülni kél
nagyszárnyú szél,
messzire száll
e csúf madár.
A hegy mögül
felhő röpül-
meg-megered,
már csepereg.
Ősz eső,
fát verdeső,-
fázik a táj,
kár érte, kár.
. . . 
"Azt hiszem, egyedül a falevelek ismerik a szép halál titkát."
( Robert Franklin Leslie: A medvék - és én )
"A tavasz reményteljes, a nyár büszke, az ősz alázatos, a tél ellenálló"
Cecelia Ahern: Amikor megismertelek
"Oly szép tavaszt nem láttam, sem nyarat, mely az ősz arcánál varázsosabb."
John Donne
"Ősz... az évszak, mely arra tanít, hogy a változás is lehet gyönyörű!
Ősz az évszak, mely arra tanít, hogy a változás is lehet gyönyörű... Az őszben benne van az élet, és benne van az elmúlás. Az ősz a sárguló és lehulló leveleivel emlékeztet arra, hogy bizony egyszer mindennek vége. Ez az élet rendje."
/Márai Sándor/
"Az ősz annyi aranyat hord a zsebében, mint az összes többi évszak együttvéve."
(Jim Bishop)
"Az ősz egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik."
Angol nyelven:
"What`s the autumn? (...) A second spring when every leaf`s a flower."
( Camus: Félreértés c. dráma )
"Az ősz az az évszak, ami után rögtön a tavaszt várjuk."
( Doug Larson )
Angol nyelven:
"Autumn is a season followed immediately by looking forward to spring."
Búcsúzik a nyár - Apostol
Link
Bessenyei Ferenc énekel - Valahol az ember_Odakint búcsúzik a nyár_ Remélem hosszú lesz az ősz.
Link
Elszállt a nyár
Link
Vivaldi: Négy évszak - Ősz
Link
Dsida Jenő - Ősz /Zene: St. Martin - Kell, hogy várj/
Link
Szeptember volt...
Link
Koncz Zsuzsa: Szeptember
Link
Koncz Zsuzsa: Elszállt a nyár
Link
Kern András & Hernádi Judit - Szép ez a szeptember
Link
Petőfi Sándor: Szeptember végén
/Hegedűs D. Géza előadásában // Zene: Andre Rieu-Love Theme-Romeo And Juliet
Link
Sinkovits Imre - Szeptember végén
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
Címkék: hangulatidézését, szeretetközpontú, kikacsintgatásán, gondolatfolyamot, kukoricazászlón, gyöngyházszürke, madármarasztaló, felismerésekkel, megváltoztatják, gyerekkorunkat, villanyfénynél, gyermekkoromba, elérhetetlenül, cinegemadárnak, szőlőszüretelő, narancsszínben, rózsaszemekben, tovaszálljanak, gyönyörűséget, megismertelek, villanydróton, aranyköpenybe, gyönyörűbbnél, ördögszekéren, szertefoszlik, szilvafaágról, boglyaszállás, schizophrénia, gyöngykönnyet, szőlőlevéllel, gyerekeinknek, pincevilágból, szépérzéküket, vándormadarak, kristálypohár, levetkőztetik, maga színeivel, aranyló vénasszonyok, környezet szépségeit, természet csodáján, színek harmóniáján, lehulló gesztenyék, barnuló avar, mindennapi gondok, természet hárfája, belső hang, lélek költészetét, utóbbi időkben, felgyülemlett stresszt, szőlősben szüretelnek, szorgalmas emberek, fényes nyár, VERSEK AZ ŐSZRŐL, Versek SZEPTEMBER, Simon Emil, Anderkó Péter, Huszta Irén, ŐSZI ALKONY, Csanádi Imre, Dsida Jenő, Erdei Barbara, ŐSZI TÜNDÉREK, Fecske Csaba, Fekete István, Fésűs Éva, SZEPTEMBERI SZOMORÚSÁG, Fésüs Éva, ŐSZI DÚDOLÓ, Garai Gábor, Gárdonyi Géza, Ferenczy Hanna, Helen Bereg, ŐSZI HANGULAT, Heltai Jenő, HOVÁ SIETTEK, Juhász Ferenc, DÉLNEK HÚZ FECSKE, Juhász Gyula, SZEPTEMBER ARANYA, Kassák Lajos, SZEPTEMBERI SUGARAK, Kányádi Sándor, VALAMI KÉSZÜL, Koncz Zsuzsa, Kormos István, Kosztolányi Dezső, SZEPTEMBER ELEJÉN, SZEPTEMBERI ÁHÍTAT, Kökény Éva, Majtényi Erik, Mándy Stefánia, Louis Mercier, SZEPTEMBERI CSEND, Sárközi György, Móra Ferenc, CINEGE CIPŐJE, Varjú Varga Pálhoz, Petneki Jenő, Petőfi Sándor, SZEPTEMBER VÉGÉN, Pilinszky János, ŐSZI VÁZLAT, Polgár István, SZEPTEMBERI VENDÉG, Radnóti Miklós, Sárhelyi Erika, ŐSZI KÉRDÉS, Szabados István, ELUTAZIK NYÁR, Szepesi Attila, ŐSZI FECSKEHAD, Szirmai Virág, Takáts Gyula, SZÜRETI VERS, Tamkó Sirató Károly, Tarbay Ede, SZÁNTÓVETŐ ŐSZI ÉNEKE, Ténagy Sándor, Tóth Árpád, SZEPTEMBERI SZONETT, Tóth János, VÉGE NYÁRNAK, Tóth Juli, Váci Mihály, Várnai Zseni, ŐSZI DAL, Wass Albert, MEGJÖTT AZ ŐSZ, Weöres Sándor, Zelk Zoltán, KÖZEL PERC, NYÁR ÉS TÉL KÖZÖTT, Robert Franklin Leslie, Cecelia Ahern, John Donne, Márai Sándor, Doug Larson, Bessenyei Ferenc, Kern András, Hernádi Judit, Hegedűs, Andre Rieu-Love Theme-Romeo And Juliet, Sinkovits Imre,
|
|
Offline
